A döntés, hogy valaki gondozóként külföldön dolgozzon, bátorságot és (ön)bizalmat igényel. Ez azt jelenti, hogy a gondozó ott kell, hogy hagyja saját családját, és egy második életet kell éljen a gondozásra szoruló emberekkel azok otthonában (velük közös háztartásban) – általában a nyilvánosság elől elzárva. Ez társadalmilag fontos, de kiszámíthatatlan munka, kevés szociális biztonsággal, ami szinte biztos időskori szegénységet von majd maga után. Azon kívül a szociális bizonytalanság egy esetleges betegség miatt kialakuló jövedelem-kiesést és létbiztonságot fenyegető állapotot is jelenthet.
A politika „költségtényezőként” és nem olyan munkaerőként tekint ránk, akiknek joguk van a szociális biztonsághoz és a méltósághoz idős korukban vagy betegség esetén.
Ez aggodalommal, félelemmel, de haraggal is tölt el minket! Külföldi gondozóként magunkra vagyunk utalva, így megtanultuk, hogyan oldjuk meg a mindennapi munkában felmerülő problémákat közösen. Ehhez is bátorság kell. Ezzel a bátorsággal szeretnénk most közösen szervezni egy tiltakozást, és nyilvánosságra hozni jogos követeléseinket. Elegünk van a politikusokhoz intézett felhívásokból, amelyek süket fülekre találnak!
Tudjuk, hogy nem érhetünk el gyors sikereket, de azt is tudjuk, hogy aki nem küzd, az máris veszített!
Annak érdekében, hogy meghatározzuk a gondozói közösség hajlandóságát a közös és kölcsönös támogatásra, a következő kérdéseket tesszük nektek fel: